Nézz, hogy láss!

,,s látni a világot a barátod szemüvegén keresztül"

   ,,Nem elég a célt látni,
        járható útja kell!
         Nem elég útra lelni,
              az úton menni kell!
              Egyedül is!? Elsőnek,
              elől indulni el!
         Nem elég elindulni,
              de mást is hívni kell!"
(Váci Mihály: Még nem elég)

Csupán egy szemüveg. Egy szemüveg az, melyet mindannyian viselünk.
Mert mind ―igen Te és én is―  rövidlátóak vagyunk,ha csak egy kicsit is.
Tökéletesen azok vagyunk, akiknek lennünk kell, de mégsem vagyunk tökéletesek.
Viszont kap(t)unk egy kis segítséget,s máris itt egy szemüveg, mellyel talán mindent hiba nélkül láthatunk.
Csak hát...
Néha ―egyéb drága tényezők hatására― a szemüvegünk üvege bepárásodhat.
Ha van szemüveged, tudod, ez mennyire zavaró tud lenni. Ilyenkor sokszor nem látsz semmit, vagy ha igen, azt is csak az elmosódott körvonalaiból próbálod összerakni.
Különösen irritáló ez akkor, ha éppen úton vagy... nem látod az előtted járókat, nem tudod, hogy tehetsz-e még egy lépést vagy éppen majd beleütközöl valakibe. S néha ilyenkor az is előfordulhat, hogy letérsz arról az útról, amin menni szerettél volna és egyik pillanatról a másikra majd azt látod, rossz helyen vagy.
És hát, mi mindig úton vagyunk. Legyünk pár hónapos kisbabák, gimnazisták, dolgozó felnőttek, nyugdíjasok. Mindig úton vagyunk.
Szóval, érted amire most gondolok... :)
Néha meg kell állnunk. Meg kell állnunk és levenni a szemüvegünket,s letörölni róla a párát. Ezt máshogy nem lehet. A szemüvegek már csak ilyenek... igyekszünk velük tökéletesen látni,de néha bepárosodhat az üvegük. :)
De ez a mi feladatunk, így a saját szemüvegünkkel csak mi törődhetünk. Nekünk kell figyelni arra, hogy ha be is párásodna az üvege ―és ezen keresztül az egész világ,amit látunk― ne sokáig maradjon így. Hiszen tisztán látni ezerszer jobb. :)
Mindegyikünk kapott egy színes szemüveget. Van aki rózsaszínt, hogy minden szépet meglásson, van aki zöldet, hogy harmóniát teremtsen, van aki világoskéket, hogy majdnem minden tisztán láthasson... Mindegyikünk kapott egy szemüveget a világ egy gyönyörű darabjához. A feladatunk pedig közös: együtt látni mindent, mindig, mindenhol és mindenkiért.
,,Mert látni tudni kell és nem elég ha nézel." (T-Kyd:Myself)

"De az úton, melyen lépdelsz, ezer kérdés mélye vár, 

és csak akkor érhetsz csúcsra, ha egy hegy elédbe áll."(Disney-Tarzan)

Ölelés! :) <3

Ui.:
...ha vannak jó barátok, az iskola is egy elviselhető hely :D <3

,,A jó barátnő leteszi az embernek az óvadékot. 

A kitűnő barát együtt szalad az emberrel a rendőrség elől, 

és azt rikoltozza, hogy 

"Hű, ez meleg helyzet volt."

(Kathy Lette)

Ruha vagy jelmez?

“Színház az egész világ.
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép:
s mindenkit sok szerep vár Életében…” 

– William Shakespeare: Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín 

(fordította Szabó Lőrinc)

Vajon a színházban utánozzuk az életet, vagy az életben a színházat?
Érdekes kérdés, s (helyes) válasz nincs is rá –talán mind a kettő igaz.
Csak annyi a különbség, hogy az életben biztos jó szerepet kapsz és biztos megvan rá a tehetséged, hogy hűen éld a szereped.
A színház kevésbé reális ilyen szempontból.
Ha elég tehetséged van a színjátszáshoz, szerepet kapsz. Ha nincs... vagy nem kapsz, vagy a háttérben ugrabugrálhatsz, sokszor idétlenül. (Nem azt mondom, hogy rossz háttértáncosnak lenni :D )
De az élet más. Az élet a világ legreálisabb –és talán legirreálisabb– dolga.
Hisz' valóságos, de mégis... ugyanolyan, mint a színház.
Van egy rendező –teljesen egészen biztos vagyok benne, hogy van egy Rendező–, aki szuper darabokat ír nekünk. Olyanokat, amelyeknek a fő- és mellékszereplői is egyaránt mi vagyunk.
És a szerepek mindig ránk illenek. Nincs olyan, hogy valaki rossz szerepet kapna, hiszen az életben nem egy álarcot kell felvennünk, nem egy másik –olykor kitalált– személy bőrébe kell bújnunk.
Hanem a saját magunkéba. Fel kell húznunk a saját cipőnket, levenni a (félelmeink miatt felvett) álarcot és és megmutatni azt, hogy mi mivel és mit tudunk hozzátenni, ehhez a színháznak tűnő világhoz.
Igazából én mindig csak mellékszereplőnek érzem magam az életemben. Nincsenek főszereplők. Vagy ha van –akkor mindenki az.
Mindenkinek a legfontosabb szerep jutott.
Van aki hercegnő, van aki udvari bolond. Van aki herceg, van aki koldus. Aki békává varázsolt, aki elátkozott almába harapott, aki törpékkel aludt, aki Rómeó, aki Júlia. Ki bohókás kis nyuszi, boldogan éneklő kismadár vagy ki ravasz róka az erdő mélyén.
Neked is van egy teljes mértékben Rád szabott szerep, egy gyönyörű, színes ruhával (és nem jelmezzel!).
A lehetőség rajtad áll: a ruhatárban hagyod porosodni, kifakulni a Te, egyéni ruhádat, vagy felveszel más jelmezeket, és azokban játszod le az életed.
Nem mindegy, mi mellett döntesz. Igen, nehezebb –s talán néha ijesztőbb is– felvenni a saját ruhánkat, hiszen a forgatókönyvet nem kapjuk mellé automatikusan.
De van valami, amit megkapunk, ha így döntünk: igaz barátokat.
Mert ők látni fogják, ha a saját ruhád rajtad van, és bízni fognak benned. Mert tudják, az emberek egy idő után kinövik a jelmezük, megunják, vagy egyszerűen csak ledobják magukról.
De a saját szereped sose fogod kinőni, mert az Te vagy, örökké. (:

Sok barátot kaptam. Az én színházamban ők az én kis főszereplőim. :)
Rájuk figyelek a legjobban az 'előadás' közben, velük örülök és velük sírok, vagy csak egyszerűen nevetek egy-két hiba után, melyet később közösen javítunk ki.
Köszönöm hát Nekik a tegnapi szülinapi köszöntéseket, jókivánságokat, öleléseket, csokikat, koronát ( :D ), művészi festményeket ( :D ), leveleket, verseket, mivel örömkönnyeket csaltatok a szemembe.

A vers, amit kaptam szülinapomra, közhírré tétetik :)
Köszönöm szépen, Hasenfracz Detti!!!

Van egy álmod, 

Most valóra váltod. 

Fűszál görbül, csak azt látod...

Így ír verset az egyik barátod.

Amíg fúj a szél addig nem kell félni

A bezárt ajtót senki fel nem tépi

Titkod őrizve, hidd el meg nem tudják, 

Amíg saját magukon nem tapasztalják.

Nincs olyan ember ki bántana téged

Ettől már soha nem kell félned. 

Barátaid körülötted állnak, 

Minden lépésedre óvva vigyáznak.

Amíg a Nap süti a földet

Amíg a hajtás hoz valami zöldet 

Amíg a folyó vize sokakat éltet

Amíg a tenger vizében sokan élnek

Addig nem kell félned el semmi nem vakít

Barátaid őrzik legfeltettebb titkaid. 

Én is tartom a szám most ennyi tellett tőlem

Ez a vers meg a reggeli ölelésem.

Nincs olyan ember ki bántana téged, 

A földet beragyogja természetes fényed. 

Mert lehet hogy szemem,fáradt hangom remeg

De én örökké a barátod leszek...

Hasefrancz Detti, 2015.jan.22.

Ölelés! :)<3

Merre nézel?

“Life's like a movie, write your own ending. Keep believing...”

― Jim Henson

Egy séta sok mindenre fényt deríthet az ember szemében.
Persze, csak ha kicsit kikapcsolja az agyát :) , és elengedi magát. Egy séta segíthet levezetni az energiát, és minden mást, ami felgyülemlett bennünk. Egy séta során olyan dolgokat vehetünk észre, amit máskor talán nem.
Van egy szerintem elég vicces utca nem messze tőlünk. Nem rég pont ott jártam, és amikor az utca felénél jártam, felfigyeltem valamire.Mint (kihúzva de) mondtam, ez tényleg egy vicces utca. Nem tudom megérteni, hogy ha van egy lejtő/domb, azt miért nem lehet megszakítás nélkól az?! :D
Na,most. Így néz ki ez az utca, csak hogy szemléltessem:

És amikor ott álltam, ahol a pálcikaemböckém a képen :) , akkor az jutott eszembe, hogy milyen már ez az egész?! Tényleg, tényleg majdnem minden nézőpont kérdése. És nem, ezt a szót sokan rosszul

használják, csak dobálóznak vele.

Nem csak azt jelenti, hogy óriási optimizmussal vagy egy jó adag pesszimizmussal nézel a dolgokra, bár igen, ezt is jelenti. A legtöbbször ezt jelenti. De van, amikor nem.
Van, amikor tényleg azt a pontot jelöli, ahol Te állsz. Ahonnan Te nézed a világot. Ahol a Te, saját, személyre szabott nézőpontod van.
Egy út, ami ugyanaz, de mégsem. Mert ha fentről nézed, lefele vezet. Ha lentről nézed, felfele vezet.
Nem mindegy, hogy domb vagy lejtő.
Mert az egyik felfele, a másik lefele. Az egyikre nehéz feljutni, a másikon könnyű lejutni. Az egyik talán bizonytalanabb ― nem tudod mi vár rád odafenn, nem tudod, hogy egyáltalán fel jutsz-e oda, bírni fogod-e az odavezető utat, csak azt tudod, hogy jó lesz...legalábbis ezt reméled― , a másik valamivel biztosabb ―az út nem nehéz, bírni fogod, és reméled, ott is jó lesz.
De mégis... jobb a dombot választani, azt hiszem. Jobb felmenni a magasba, nehézségek árán is, mint lenn gubbasztani, és azon törni a fejed, hogy milyen lehet odafenn. Van benned annyi erő, hogy feljuss, csak határozd el, hogy így lesz. Néha felteszik a kérdést mindenkinek: ,,mit tettél volna másképp?". És akkor nem azt fogod elmondani, amit elrontottál. Hanem azt, amit elmulasztottál.
Szóval tedd meg. Ne a lejtőn menj lefele, hanem fel-fel, a dombra fel!
Hogy fel fogsz-e érni? Biztos vagyok benne. De mégis, mégis... amikor elindulok egy-egy ilyen kis dombon (mert a nagy domb is sok kicsi dombból áll  néha :) ) , csak az eleján számít az, hogy mi is vár odafenn. Mert közbe mindig rá-rá kell döbbenem,  hogy az oda vezető út sokkal fontosabb.
Az út, amin felmentem, és talán minden egyes méternél barátok fogták a kezem. És sose engedték el...
Talán ez az amiért azt mondom, hogy fel fogsz érni a dombra. Mert az igazi barátaid ott lesznek.
És velük együtt fogsz felbattyogni felrepülni a domb tetejére :)

,,De vannak barátságok,amik később kötettek. 4év? Ugyanannyi,mint a 9. Néha nem az számit,h mióta. Talán az,h miért. És hogy miért? Mert testvérre találtam benned. (...) Úgy gondolom,mindenkinek kell (legalább) egy ember,aki ismeri. Valaki olyan,akihez ha átmegy,nem azon gondolkozik,h mit vegyen fel,hanem felkap egy melegitofelsőt es rohan,h minel hamarabb láthasson. Valaki,akivel szemmel,és telefonjegyzetekben is tudsz beszélgetni. Aki előtt az összes titkod annyi,h egy csoki lapul a táskádban."

*best friendS :)

Köszönök mindent!!! :)

És igen... blogcím változtatás volt. :)
Úgy gondolom, talán ez -NézőPont- jobban jellemzi a blogomat. :)

Ölelés!:)<3

KőKártyavár

Az élet...
Először is. Néha nem gondolnád, hogy meg tudsz valamit csinálni.
Nem gondolnád, hogy tudsz verset írni. Ráadásul angolul.
Aztán jön valami... és ez születik belőle:

The door is opening,

the life is starting.

Where are you going?

You have a chance,

Wait, don’t make mistake.

Where are you going on your way?

Where are you going in the big world?

On the unknown road?

Watch out!-if you make a mistake

You gain enemies.

But life is criticaster, 

so,

Watch out!-if you make good

you gain enemies, too.

Despite, that this is the truth

life is very good.

So, you keep smiling, 

‘cause I’m your friend, oh my darling!

(SzabóVera 

2015.01.01.)

Valami ilyesmi. :)
Még mindig nem hiszem el, hogy én írtam :D

Az élet már csak ilyen. Néha visszamosolyog rád, néha kihúzza alólad a talajt. Néha süt a nap, néha villámok cikáznak a fejed felett. Van, hogy leesik a szép fehér hó, majd a másik pillanatban el is olvad. Van, hogy az utad sima és egyszerű, s van, hogy hirtelen egy szarvas ugrál el a kocsid előtt. Előfordul, hogy egy várban állsz, aminek falai biztonságot nyújtanak. Aztán egyszer csak jön egy vihar...
A kérdésem a következő: kártyavárban vagy kővárban állsz?
Nem mindegy...

A különbséget szerintem Te magad is érzékeled. 

Biztos vagyok benne, építettél már kártyalapokból várat, például ha éppen unatkoztál amikor a Gazdálkodj okosan! nevű játékban várni kellett valakire. :) 

És ha már építettél ilyet, akkor tudhatod, hogy elég, ha elmegy melletted és várad mellett valaki, az azon nyomban összedől. Pedig lehet, hogy már kis bábukat is raktál alá, amiket azelőtt megvédett a kártyavár... de most, a legkisebb szellőtől a biztonságot nyújtó falak ledőltek. A bábuid lehet, hogy még állnak, mert van bennük ennyi erő. De tudod, a kártyavár nem fogja megvédeni őket soha semmitől.

És abban is biztos vagyok, jártál már igazi várban. Vagy ha nem is, a Disney filmekből meg van a fejedben az a jelenet, hogy a vár ajtaját őrök védik, és az egész létesítmény annyira bombabiztos, hogy nem félnél, ha ott lennél. :) És ha jön egy vihar? Mit ártana az Neked? Egy kicsit talán meginognál, megijednél a vihar hangjától,fényeitől..., de semmi más nem történne. Nem dőlne Rád (se a bábuidra :) ) a fal, ahogyan a kártyavárnál.

Az életben is pont ez az. Olykor kellenek falak, amik mögé behúzódhatsz, amíg megvédhetnek. És hogy félreértés ne essék a véleményem bizonyos falakról nem változott egy év alatt, csupán most más milyen falakról beszélek... :)

Falakról, amik szükségesek az életünkben. Egy biztonsági rendszerszerű valamiről, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy önmagunk legyünk. Falak, amelyek a szabadságot nyújták a védelmükkel...

:)

2015.január 4-én, azaz ma :) hivatalosan is 2 éves lett a ,,My dear diary... :) " !

Köszönöm Nektek :)))

Ölelés :)<3