,,Pedig nem is a felnőtté válással, hanem a felejtéssel van a gond..."
Bár, igazából mindig is fel akartam nőni... nem tűnt másnak, mint hogy megtehetek mindent, amit most is, amit pedig most nem, azt majd igen, de akkor már legálisan. :)
De valljuk be, ez azért nem így van. Rengeteg dolgot így sem tehetünk meg, mármint persze az észszerűség határán belül sem (elképesztő, hogy az észszerű többé nem ésszerű, hanem észszerű. Eltemettük a magyar nyelvet :( -a szerk.) És ha még csak ez lenne az egyetlen gond...
Antoine de Saint-Exupéry tudott valamit. Igen, megint a közhelyek, A kis herceget mindenki ismeri, blabla... de ki az, aki érti is? Egy egyszerűnek tűnő történet, a B-612-es kisbolygóról, a naplementékről, rózsákról, egy rókáról, egy kis hercegről és egy pilótáról.
De vajon csak ennyi lenne? Hiszem, hogy nem.
Sokat halljuk, hogy amíg gyerek az ember, meg sem értheti. Hát én meg azt mondom, hogy felnőttként sem értheti! Talán, ott -azaz itt- a kettő között...
Amikor fogalmad sincs, hogy ki is vagy te magad. Hogy kik vannak körülötted, és ezer meg ezer csalódás ér, mert a világ, amiben már majdnem felnőttél, kezd eloszlani a szemeid előtt.
Mert már kezded elfelejteni, hogy milyen volt a B-612-es kisbolygón, ahol egy napon negyvenháromszor nézhetted meg a naplementét egymás után, ahol mindig gondosan kitakarítottad a vulkánjánjaidat..., de még ott élnek benned az emlékek...
Mert félsz, belőled is egy olyan felnőtt lesz, akit csak a számok érdekelnek, és nem tud majd rácsodálkozni a világra.
És akkor egyszer csak itt az a róka, akit megszelídítettél -és végső soron, aki megszelídített téged is. Valaki, aki várja az érkezésed, és ha késel, tudod, hogy összetöröd a szívét. Ezért mindent képes vagy megtenni, hogy vele lehess a megbeszélt időben, mert tudod, már megszelídítetted és felelősséggel tartozol feléje. És rájössz, hogy van egy barátod. Megtanulsz élni, használva a szivedet, majd rádöbbensz, rengeteg jelentéktelen dologra pazarolod néha az idődet.
Mert hiába osztod be az idődet a lecke írásra, a magolásra, a dolgozatokra való felkészülésre, az edzésre, a munkára, hogyha nem hagysz helyet benne élni is. Talán -hangsúlyozom: talán- rendjén van, hogy egy teljesítményorientált világba csöppentünk bele, mert igenis tennünk kell azért, hogy legyen belőlünk valaki. Azonban hiába leszünk bárkik is, ha nincs bennünk semmi élmény. Ha nem mondtuk azt, hogy ezt most kipróbálom, mert máskor úgyse fogom. Ha nem nevetünk eleget, mert mindent túl komolyan veszünk. Ha nem tanulunk meg mosolyogni az élet apró kis dolgain, ha elfelejtjük, hogy van még fantáziánk, csak használni is kéne, ne rozsdásodjon be...
És akkor körülnézünk.
Rengeteg felnőtt, akik belefáradtak a hétköznapokba, akiket nem dob fel az, ha hazafele naplementét látnak, ha nem nevetnek azon, hogy a köd miatt a sarokig se lehet ellátni, ha elfelejtik, hogy milyen volt a jéghidegben a tavon korcsolyázni...ha már csak a számok lebegnek a szemük előtt. A számok, a magyarázatok. És kikapcsolják a szivüket. Nem vállalják, hogy bekapcsolják..., hiszen akit megszelídítenek, az a sírás kockázatát is vállalja. És nem figyelnek még rád, mert te még nem vagy felnőtt... Beleszédülünk az elkeserítő rémületbe. Lehunyjuk a szemünk, hogy legközelebb újból tisztán lássunk.
Majd körülnézünk.
Gyerekek, akik a kulcstartódon lévő londoni busszal is úgy tudnak játszani, mintha valódi kisautó lenne, még akkor is, ha csak az első kerekei mozognak. Akik ha egyszer megszeretnek, onnantól kezdve mindig odarohanva, átkarolva, bújócskázva szaladnak oda hozzád, mert tudják, hogy a barátjuk vagy. Akik hallgatnak rád, mert feltétel nélkül megbíznak benned. Picúrok, akik minden sarkon elmondják, hogy ,,ott a Hold!", te meg mindig nevetve válaszolod, hogy az még mindig ugyanaz... :) Akiket felvidíthatsz azzal, ha a hideg reggelen, a buszra várva a kezüket dörzsölgeted, hogy ne fázzanak, mert ez azért viccesen néz ki :) ....a szeretettől olvadozik a szived, hiába van odakinn -2 fok.
Majd este, hazafele, a buszról a csillagokat nézed. Keresed a sajátod, de még nem látod. Talán, még túl kicsi a fénye, hogy észrevedd. Próbálsz rájönni, hogy most akkor gyerek maradj még egy kicsit, vagy belépj-e a felnőttek világába. Az émelyítő érzés magával ragad, hiszen félsz, a kis herceg hamarosan elmegy, de te nem akarod őt elfelejteni.
Leszállsz a buszról, gyorsan felkapod a görkorcsolyádat, majd a cipődet a kezedben lóbálva elindulsz, hogy igenis megkeresd azt a csillagot, ami csak a tied.
Közben pedig nevetve az autóból kibámuló emberekre -akik nem fogják fel, miért jó neked mínuszokban görkorizni a sötétben- rájössz, hogy nem kell teljesen felnőnöd, mindig megőrizhetsz egy darabkát a B612-es kisbolygóról.
Csak egy a feladat: ne felejtsd el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése